Indul a nagy vidéki útfelújítási program: évi 50 milliárdot szán rá a kormány

Elkezdődött a Magyar Falu Program keretében az útfelújítási program első üteme, amelynek keretében 89 szakaszon, mintegy 250 kilométeren újulhat meg az útburkolat - jelezte a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Vértessomlón.

Indul a nagy vidéki útfelújítási program: évi 50 milliárdot szán rá a kormány2019.08.06

Gyopáros Alpár rámutatott, hogy idén és jövőre is 50-50 milliárd forintos keret áll rendelkezésre erre a célra, illetve azt is, hogy az ország mind a 19 megyéjében lesznek útfelújítási munkák. A kormánybiztos szavai szerint ezek a vidéki kistelepülési útfelújítások hozzájárulnak a települések lakosságának megtartásához.

Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára szintén a mai eseményen ismertette, hogy az országos közúthálózaton 2010 óta összesen mintegy 5500 kilométernyi út újulhatott meg, csaknem 690 milliárd forint értékben.

Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, a szükséges helyeken új alapréteget építenek be, a lokálisan teherbírását vesztett felületeken a rossz burkolatot elbontják és új pályaszerkezetet létesítenek a kivitelezők. Az útfelújítás során elvégzik az árkok tisztítását, a vízelvezetést is helyreállítják, valamint új közlekedési táblákat helyeznek ki. 

Fotó: Pexels

Vissza a bejegyzésekhez portfolio.hu

Kiemelt szolgáltatásaink

Évforduló emlékeztető

Hírlevél feliratkozás

Évfordulós emlékeztető

Iratkozzon fel hírlevelünk, hogy értesüljön a biztosításokkal kapcsolatos friss információkról. Legyen szó biztosítókat, biztosítottakat érintő fontos hírekről, vagy gépjárművekkel kapcsolatos cikkekről!

Hírlevél feliratkozáshoz kérjük adja meg nevét és e-mail címét is!

A biztosítási díjak változásával Ön sokat spórolhat, ezért fontos, hogy ne feledkezzen meg évfordulójáról. Töltse ki az alábbi űrlapon a és mi emlékeztetjük Önt szerződésének évfordulójára!

Évfordulós emlékeztető esetén szükségünk van évfordulójára és kötvényszámára is!

Feliratkozással most még nyerhet is... részletek

Biztosítók