Így várják a biztosítók 2020-at

Így várják a biztosítók 2020-at

A globális biztosítási ágazat 2020-ban meglehetősen ingatag feltételek közepette kénytelen a növekedést és a jövedelmezőséget fenntartani, miközben termékeit, működési és üzleti modelljét is újra kell gondolnia, hogy megfeleljen a változó kockázati kitettségeknek, a növekvő fogyasztói elvárásoknak és az új technológiai kihívásoknak – olvasható a Deloitte szakmai cikkében.

A globális biztosításpiaci összevonat adatok 2019-re vonatkozóan ugyan még nem állnak rendelkezésre, azonban a tavalyi évben a nem-életbiztosítások 3 százalékos díjbevétel növekedése reálértéken meghaladta a 10 éves 2 százalékos átlagot, szakértők pedig az idei és a 2020-as évre is 3 százalék közeli növekedésre számítanak. Míg azonban a fejlett piacokon csak 1,8%-os, addig a feltörekvő országokban 7 százalékos növekedést prognosztizálnak.

Az Egyesült Államokban, a világ legnagyobb biztosítási piacán a nem-életbiztosítási szektor igen erős évet zárt 2018-ban, amihez képest az idei év első felében romlottak az eredmények, de még mindig pozitívak voltak: a biztosítástechnikai eredmény 5,4 milliárd dollár volt, szemben az előző év hasonló időszaki 6,1 milliárddal.

A nem-életbiztosítások díjbevétele világszerte főként a díjemeléseknek köszönhetően nő, amivel a növekvő kárkifizetéseket és a csökkenő befektetési hozamokat igyekeznek kompenzálni.

Az életbiztosítások esetében a következő két évre 2,9 százalékos növekedést prognosztizálnak, ami jelentősen meghaladja az elmúlt évtized 0,6 százalékos éves átlagát. Ez a növekedést szintén nagyrészt a feltörekvő piacoknak köszönhető, ahol a díjbevételek 8,7 százalékkal növekedhetnek. A globális életbiztosítási díjbevételek következő két évi növekedésének felét várhatóan Kína adja majd.

A fejlett európai piacokon az alacsony kamatlábak nem tettek jót a nyugdíj- és megtakarítási célú életbiztosításoknak, melyek díjbevétele az elmúlt évtizedben évente mintegy 1,1 százalékkal csökkent. Ugyanakkor a Swiss Re a jövőben növekedési lehetőséget lát a piacon: a népesség elöregedése és az állami nyugdíjak csökkenése ugyanis keresletet teremthet ezen termékek iránt.

Ezeket az előrejelzéseket természetesen a makrogazdasági környezet számtalan eleme módosíthatja. A Brexit végrehajtása, a 2020-as amerikai választások eredménye, a lehetséges kereskedelmi háborúk, a csökkenő kamatlábak, valamint az Európában és Kínában lelassuló gazdasági növekedés mind befolyással lehetnek az előrejelzések pontosságára.

Biztosítók