Felelőtlen ígéretet tettek - Autó- és motorgyárak kerülhetnek veszélybe Európában

Múlt héten kiderült, egyesül az olasz-amerikai Fiat Chrysler és a francia Peugeot Citroen csoport. A fúzióval viszont, amelynek köszönhetően a világ negyedik legnagyobb autógyártója jön létre, több autó- és motorgyár jövője is veszélybe kerülhet. A két vállalat menedzsmentje ugyan ígéretet tett arra, hogy nem fognak üzemeket bezárni, de nagy árat fognak fizetni, hogyha állják a szavukat.

Felelőtlen ígéretet tettek - Autó- és motorgyárak kerülhetnek veszélybe Európában2019.11.06

Múlt csütörtökön a Fiat Chrysler (FCA) és a Peugeot Citroen (PSA) hivatalosan bejelentette: megszületett a megállapodás, amelynek keretében egy olyan új autógyártó jön létre, amelyet az eddigi tulajdonosok 50-50 százalékban birtokolnak majd. A megállapodás szerint az új társaság elnöke John Elkmann, a Fiat-Chrysler jelenlegi első embere lesz, míg Carlos Tavares, a PSA jelenlegi vezérigazgatója megtarthatja pozícióját, vagyis ő irányítja az újonnan létrejövő vállalatot. A társaság 11 tagú igazgatóságába a Fiat Chrysler és a Peugeot Citroen is öt-öt tagot delegálhat majd. A hivatalos tájékoztatás szerint a tranzakcióból 3,7 milliárd eurós szinergia származik majd úgy is, hogy nem tartalmaz gyárbezárásokat. 

Utóbbi állítás kiemelése azért lehetet lényeges, mert a két cégcsoport menedzsmentje az egyesülési tárgyalások alatt ígéret tett arra, hogy a közös cégcsoport létrejötte után sem fognak gyárakat bezárni. Ez a vállalás ugyanakkor nagyon felelőtlennek tűnik annak fényében, hogy az FCA és a PSA együttes gyártókapacitása jelenleg mintegy 14 millió autó éves szinten - írja az Automotive News Europe beszámolójában. 

Tavaly a Fiat Chrysler több mint 4,8 millió autót, míg a PSA csoport közel 3,9 millió járművet értékesített globálisan, így az együttes értékesítésük több mint 8,7 millió jármű volt. Ezekkel a számokkal kalkulálva könnyű kiszámolni, hogy jelentős, mintegy 5,3 millió darabos felesleges gyártókapacitása van a két cégcsoportnak. A problémát, illetve ezt a számot viszont növelheti a globális autópiac lassulása és az európai kisautószegmensre nehezedő egyre nagyobb nyomás.

Az LMC Automotive várakozásai szerint mindez a jövőben akár veszélyt is jelenthet az olyan kisebb kapacitással termelő egységekre, mint amilyen a Fiat Kragujevacban található gyára, vagy a PSA Ellesmere Portban található üzeme. Az LMC szakértői arról is írtak, hogy az FCA egy vagy két európai motorgyárára nem lesz szükség hosszú távon.

Fotó: Pexels

Vissza a bejegyzésekhez portfolio.hu

Kiemelt szolgáltatásaink

Évforduló emlékeztető

Hírlevél feliratkozás

Évfordulós emlékeztető

Iratkozzon fel hírlevelünk, hogy értesüljön a biztosításokkal kapcsolatos friss információkról. Legyen szó biztosítókat, biztosítottakat érintő fontos hírekről, vagy gépjárművekkel kapcsolatos cikkekről!

Hírlevél feliratkozáshoz kérjük adja meg nevét és e-mail címét is!

A biztosítási díjak változásával Ön sokat spórolhat, ezért fontos, hogy ne feledkezzen meg évfordulójáról. Töltse ki az alábbi űrlapon a és mi emlékeztetjük Önt szerződésének évfordulójára!

Évfordulós emlékeztető esetén szükségünk van évfordulójára és kötvényszámára is!

Feliratkozással most még nyerhet is... részletek

Biztosítók