Ezért nem sikerül jó használt autót venni

Ezért nem sikerül jó használt autót venni

Használt autót venni nehéz ügy. A tulaj pontosan ismeri az autóját, a használtautó-kereskedő ért hozzá, mert ebből él, de sok ember még ezenfelül is megnehezíti a helyzetét az alábbi hibák elkövetésével.

Minden tiszteletem a használtautó-vásárlás fenoménjaié, akik a monitor mögül meg tudják mondani, melyik autó mit ér, olcsón vesznek, drágán adnak el, sosem faragnak rá és hozzászólásaik alapján egyébként is félistennek születtek. A halandóknak, akiknek ez nem adatott meg, igyekszünk pár tippet adni, hogy felkészültebben vegyenek használt autót.

1. HIBA: ÚJ AUTÓ, DE CSAK NEKI ÚJ

Tébolyító történeteket hallok emberekről, akik eljönnek megnézni 300-600 ezer forintos használt autókat és nehezményezik, hogy karcos, horzsolt, horpadt, meg lóg a tetőkárpit és piszkos az ülés. Megbántódnak továbbá a tipikus hibákon, mert 18 évesen rozsdás az ajtó alja az E46-on vagy 200 000 kilométer után lánchangja van a benzines C Corsának. Fiatal használt autók esetén is jó tudni, hogy a használt autó nem új, azért kerül kevesebbe

Reálisan kell látni, hogy az az autó, amely újonnan mondjuk négy- vagy tízmillió forintba kerül, az használtan, ennek tizedéért nem lesz ugyanolyan. Mert ez annak új autó, aki használtan megveszi, de valójában nem az. Ezért kerül kevesebbe.

2. HIBA: VAKON HINNI A HIRDETÉSEKNEK

Temérdek használtautó-hirdetés van, nemcsak a hazai weboldalakon, aminek az igazságtartalma csekély. Az autó mégsem friss vizsgás, a 280 000 kilométerrel követhető előéletű, szervizkönyvesnek hirdetett autó dokumentációja valójában véget ért 130 ezernél, de fityeg egy olajcsere-cédula a motortérben a 2014-ben, 215 ezernél esedékes olajszervizről, hamisított a szervizkönyve, mégsem rozsdamentes, mégiscsak füstöl, csak mínusz húszban jéghideg a klíma, nemcsak törött, de igénytelenül javított az autó és így tovább.

A hirdetések fotóinak és szövegének célja felkelteni az érdeklődést a használt autó iránt, amin valaki túl akar adni, bármi is legyen ennek az oka. Ne higgyétek el, hogy megközelítőleg annyi vezetett szervizkönyves, nagyobb töréstől mentes vagy legalább korrekten kijavított, garázsban tartott, szerkezetileg is jó állapotú családi kedvenctől válnak meg vérző szívvel a hirdetők, amit a netes találati lista sugall! Sajnos számítógép elől, szavakból és fotókból nem lehet megítélni, melyik használt autót érdemes megvenni és melyikért kár elindulni. Ez csak a helyszínen derül ki, vagy utólag.

Sokszor a jól megírt hirdetések épp azt ígérik, amit az illető olvasni akar. De ez nem feltétlenül vág össze az autó tényleges állapotával

3. HIBA: TÚLTOLNI A SZŰRŐKET

Néhányan annyira erősen körülhatárolt igényekkel keresnek használt autót, mintha egy újautó-konfigurátorral játszanának. Én is kerestem ötajtós, benzines, 100 lóerős, Ghia kivitelű, sötétszürke belsős, kézi váltós Ford Focust kizárólag bordóban, és több heti böngészés után találtam egyet itthon, amit elvittek előlünk, meg egyet Lipcsében, amit én vittem el mások elől. A létező legrosszabb kiindulási alap ennyire leszűkíteni a kínálatot, amin egy dologgal lehet még rontani: ha a netes használtautó-börzékben valaki be is állítja az összes szűrőt.

Azért rossz megoldás minden szűrőfeltételt megadni, mert sokan töltenek fel hiányosan hirdetést, amiben nem szerepel az adott felszerelés, pedig a látszik a fotókon, hogy van tolótető vagy ülésfűtés. Mások pedig tévedésből vagy becsapási szándékkal beírnak olyan extrákat, amiket hiába is keresünk a kocsiban.

4. HIBA: VIRÁGRÓL VIRÁGRA

Ezerféle használt autó vár vevőre, ami pusztító elegy egy döntésképtelen emberrel. A legnehezebben az vesz épkézláb használt autót, aki a T4 VW Transportertől a Peugeot 307 CC-ig bármiben képes meglátni a lehetőséget, csak olcsó legyen a többihez képest. Túl sok autótípus között válogatva nem lehet felkészülni a modellenként, motoronként és néha évjáratonként eltérő hibalehetőségekre

Aki túl sokféle autót néz, hiába tölti használtautó-kereséssel a fél életét, csak a szerencséjére és az emberismeretére bízhatja magát, mert lehetetlen mindenféle típusnak és annak motorváltozatainak, évjáratainak utánanézni. Pedig egy autóról nem árt tudni, nagyjából meddig szokott működni benne a katalizátor, nem kerül-e félmillióba a duplakuplungos váltó mechatronikája, kell-e hamarosan 350 000 forintos vezérléscserére számítani, esetleg csak szivattyúval együtt cserélhető benne a tankban lévő üzemanyagszűrő?

5. HIBA: KIS GOND MIATT ELENGEDNI A JÓ AUTÓT

Szintén a típusismeret teszi lehetővé annak eldöntését, hogy egy kéken füstölő motort mekkora eséllyel lehet a szelepszárszimmeringek cseréjével meggyógyítani vagy kilátástalan a helyzet? Netán a kerékfelfüggesztésből érkező, valóban rémes hangok kikúrálhatók-e két stabilizátorpálca és pár szilentblokk cseréjével 45-50 ezer forintból, vagy mindjárt kiesik a futómű a kocsi alól és meneküljön, ki merre lát? Ha a használt autó árában megvan a tartalék a javításra, kár otthagyni egy autót ép váznyúlványokkal, követhető karbantartási történettel, szervizszámlákkal

Jól körülhatárolható hibák esetén, ha a használt autó árában megvan a tartalék a javításra, kár otthagyni egy autót ép váznyúlványokkal, követhető karbantartási történettel, szervizszámlákkal, rokonszenves eladótól. Ebben a cikkben épp azt mutatja be Varga Tibor, használtautó-vásárlási tanácsadónk, hogy milyen esetben járt jól ügyfele a hibásan megvett Volvo XC90-nel.

6. HIBA: NÉZZEN KI MINÉL ÚJABBNAK

Elsősorban a modellváltások évében nagy a kísértés, hogy például két 2005-ös Ford Focus közül kiváló állapotban se az első generáció legutolsó autója a befutó, hanem a második generáció legelső darabja, mert úgy mégsem a régiben ülök. Érthető, ha valaki minél fiatalabbnak látszó típust szeretne venni, de van az az értékhatár, aminél az autó állapota, szervizelőélete, használati értéke legyen már fontosabb annál, hogy két rég leváltott autó közül melyikből látnak kiszállni. Aki a minél újabbnak látszó autókat kergeti, könnyen belefut egy rosszabb állapotú, de fiatalabb autóba az előd legszebb példányainál

Van, ahol hatalmasat lépett előre az utód, amilyen a 2004 elején a Golf IV-Golf V váltás volt, ott az új egyértelműen a vonzóbb, mert jobb autó. De egy kifutó 2008-as Avensis T25 helyett cseppet sem biztos, hogy a 2009-es T27-et venném meg, csak azért, mert fiatalabbnak látszik. Pláne nem a 2,2-es dízellel, amely szereti elfogyasztani a kézi váltó hatodik fokozatát.

7. HIBA: ELDOBNI A HÁTTERET

Akinek van egy bizonyos típusú autója, amit jól kiismert, feltárulnak előtte a gyenge pontjai, tisztában van karbantartási sajátosságaival, kamatoztassa ezt a tudást! Aki ment sokat például az OM642-vel, tehát a V6-os 3,0 literes dízelmotorral valamilyen Mercedesben a C-osztálytól a Vianóig, tudhatja róla, hogy várhatóan az első főtengelycsapágy adja fel leghamarabb és komolyan kell venni a hibáját jelző fémes ketyegést, kattogást, akkor is, ha még halk. Vagy azt, hogy a vezérműlánc megnyúlását úgy a legegyszerűbb ellenőriznie, ha pár perccel a motor leállítása után az olajbetöltő nyíláson át bekukkantva megvilágítja a láncfeszítőt. Ha a feszítő rúdja kb. nyolc milliméternyit van kint, akkor még jó a lánc, ha 15-20-ra, akkor megnyúlt és csereérett. Érték továbbá a márkára specializált jó szerelő, a bevált alkatrészforrás is, amit mind mérlegre kell tenni márkaváltás előtt.

Fotó: Pixabay 

Biztosítók