Évente 30-35 ezer új kátyú csak a fővárosban!

Évente 30-35 ezer új kátyú csak a fővárosban!

Csak a fővárosban évente 30-35 ezer új kátyú keletkezik az utakon, a kártyúkárok 60-70 százaléka az év első negyedévében történik. A tavaly 33 ezer esetben a gépjármű-tulajdonosok segítségére siető Europ Assistance Magyarország összegyűjtötte azokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyeket szem előtt kell tartanunk, ha kátyúkárt szenvednénk el.

Az Europ Assistance Magyarország 2018-ban közel 200 ezer esetben sietett a bajba jutottak segítségére, közülük több mint 33 ezer esetben elakadt gépjárművek vezetői számára nyújtott segítséget. Az idei téli időszakban, 2018 decemberében, illetve 2019 januárjában, két hónap alatt csaknem 6 ezer autós kért segítséget a szolgáltatótól. 

Csak a fővárosban évente 30-35 ezer új kátyú keletkezik, ezek mintegy kétharmada a téli hónapokban. Egy korábbi felmérés szerint a fővárosi autósok harmada találkozott már kátyú okozta kárral, a vidéki gépjárműtulajdonosoknál ez az arány 25 százalék körül van.

A kátyúk okozta károkért az út üzemeltetője felelős, illetve a kár bejelentését is az üzemeltetőnél kell megtenni Az úthálózat üzemeltetője a közutakon a Magyar Közút Nonprofit Zrt, a fővárosi utak esetében a Budapest Közút Zrt., illetve vidéki települések esetében az illetékes önkormányzatok. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. felel a mintegy 32 ezer kilométernyi gyorsforgalmi, illetve a településeket összekötő fő- és mellékutak állapotáért, az egyéb utak felelősei a (fővárosi, illetve helyi) önkormányzatok. 

Milyen sérüléseket okozhatnak a kátyúk?

  • A leggyakoribbak a gumiabroncsok, illetve a felnik sérülései
  • Kerékösszetartás elállítódása
  • Súlyosabb esetekben a futómű is sérülhet

Mi a teendő, ha kátyúba futunk?

A bizonyítás minden esetben a kárt szenvedett gépjármű vezetőjét terheli, így nagyon fontos a megfelelő dokumentálás.

  • Készítsünk fényképfelvételt a kátyúról, a gépjármű sérüléséről, illetve az érintett útszakaszról. Annak érdekében, hogy a méretarányok érzékelhetők legyenek, javasolt referenciamértéket alkalmazni, pl. egy használati tárgyat, mérőszalagot a kátyú mellé helyezni, hogy érzékelhetővé váljék a kátyú nagysága, mélysége
  • Amennyiben a balesetnek voltak tanúi, érdemes felírni az elérhetőségüket 
  • Súlyosabb sérülés esetén ajánlatos rendőrt hívni, mivel a rendőrségi jegyzőkönyv vita esetén fontos bizonyíték lehet

Mikor utasíthatja el az út kezelője a kátyúkár megtérítését?
1. Ha kátyúra figyelmeztető táblát helyeztek ki az adott útszakaszon
2. Ha sebeségkorlátozó táblát helyeztek ki az érintett útszakaszon, amelyet a sofőr nem vett figyelembe
3. Ha nem bizonyítható, hogy a gépjármű sérülését az adott útszakaszon keletkezett kátyú okozta

Mi okozza a kátyúk keletkezését? 
A legtöbb esetben az aszfaltba beszivárgó csapadék, amely hideg időben megfagy, és szétfeszíti az útburkolatot. A hazai autóutak átlagéletkora közel 40 év, amely szerepet játszik abban, hogy sérülékeny az úthálózat.

Fotó: Pixabay

Biztosítók