Év elején a káresemények több mint fele síbalesetből ered

Év elején a káresemények több mint fele síbalesetből ered

Szakemberek minden évben felhívják a figyelmet arra, hogy nem érdemes az utasbiztosítás díján spórolni, hiszen a szomszédos Ausztriában is akár több millió forintra rúghat egy helikopteres mentés és a kórházi kezelés költsége.

Ha síelni indulunk, ne kizárólag az ár alapján válasszunk biztosítást, hanem arra figyeljünk, hogy az adott termék milyen szolgáltatásokat és fedezeteket takar. Habár egyre tudatosabban tervezik a magyar utazók a szabadságukat, a pénzügyi tanácsadó cég és utasbiztosítási partnere, a MAPFRE Assistencia biztosító tapasztalatai szerint még mindig sokan biztosítás nélkül indulnak útnak, pedig korábbi statisztikák alapján az év ezen időszakában a káresemények több mint fele síbalesetből ered.

Egy korábbi felmérés szerint jellemzően 100-200 ezer forintba kerül egy síeléssel, snowboardozással egybekötött téli vakáció, és a megkérdezettek tisztában vannak azzal is, hogy egy főre naponta már 5-800 forintért is köthető Európán belüli, téli sportokra érvényes utasbiztosítás. Szerencsére az a család is gondolt minderre, ahol egy gyermek sérült meg nemrég a sípályán. A kisfiú az esés következtében eltörte a karját, mentőhelikopterre, majd azonnali műtétre volt szükség, illetve néhány napos megfigyelést is előírtak az orvosok a helyi kórház gyermekosztályán. Ez idő alatt a gyermek édesanyja is kint tartózkodott, így a család összes költsége megközelítette a 3,5 millió forintot, amit biztosítás hiányában nekik kellett volna előteremteniük. Hasonlóan szerencsésnek mondható az fiatal is, aki táborozás közben a hegytetőn lett rosszul. A mentés és a kórházi költségek ebben az esetben is tetemesek lettek volna utasbiztosítás nélkül.

A MAPFRE adatai azt mutatják, hogy a teljes utasbiztosítási portfolió arányát tekintve a téli termékeket a külföldre utazók 10%-a választja, és átlagosan 5 napra kötik a szerződéseket. A téli sportok kapcsán útnak indulók 40%-a az alacsonyabb fedezettel bíró csomagot, 60% pedig a magasabbat választja. Az előbbi arány jól kimutatható a vakációval töltött napok számában és a csomagok összetétele szerint is: az alacsonyabb fedezettségű terméket választók átlagosan 4-5 napra utaznak, míg a magasabbat preferálók inkább 5-6 napra. 

A legtöbb téli utasbiztosítás kifejezetten a népszerű sportokra (például sí, snowboard, szánkó) lett összeállítva, és olyan extra szolgáltatásokat tartalmaz, mint a síbérlet visszatérítését betegség esetén, a (saját és kölcsönzött) sí- és snowboard felszerelés biztosítását, de akár emelt szintű jogvédelem- és felelősségbiztosítást is tartalmazhat. Utóbbi azért nagyon hasznos, mert ha mi okozunk balesetet egy síelő társunknak, akkor a közúti balesetekhez hasonlóan nekünk kell helytállnunk az okozott károkért.

Biztosítók