Egyre hatékonyabb és ügyfélorientáltabb a biztosítási szektor

Egyre hatékonyabb és ügyfélorientáltabb a biztosítási szektor

2018-ban is meghaladta a GDP növekedését a hazai biztosítási szektor díjbevételeinek a gyarapodása. Több mint 8 százalékkal, az 1000 milliárd forintot is túllépte a piac díjbevétele a MABISZ tagok adatai alapján. A nem életbiztosítási ágazat volt tavaly is a növekedés motorja. A lakosság többsége továbbra is bízik a biztosítókban, derült ki az idei Biztosítás Bizalmi Index (BIBIX) felmérésből, amely a lakosság elégedettségét és biztosítókba vetett bizalmát vizsgálja – ismertette a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

A korábbi évek tendenciájához hasonlóan a nem életbiztosítási ágazat bővült nagyobb mértékben, több mint 12 százalékkal, míg az élet szektor 3,9 százalékos növekedést ért el. A nem élet biztosítási ágazat a teljes díjbevétel 52,5 százalékát adja, azaz 561,2 milliárd forintot. Ezzel szemben az életbiztosítási ágazatból 480 milliárd forint folyt be a tavalyi évben. Ennek köszönhetően a teljes díjbevétel 2017-ről 2018-ra 8,5 százalékkal nőtt, ez összességében 1041,2 milliárd forintos díjbevételt eredményezett, átlépve ezáltal az 1000 milliárdos határt – ismertette az adatokat Pandurics Anett, a MABISZ elnöke. 

2018-ban a hazai biztosítási piac növekedése a GDP növekedés felett teljesített, amelynek hátterében a szektor hatékonyságának növekedése és az ügyfélorientált működés áll – emelte ki az éves értékelésben Pandurics Anett. Az életbiztosítás piacon mind az egyszeri, mind a folyamatos díjas biztosítások növekedési üteme kiegyenlítődött. A nyugíjbiztosítások díjbevétele kiemelkedően, több mint 25 százalékkal növekedett, közel 69 milliárd forint volt a tavalyi évben. A dinamikus növekedést a MABISZ öngondoskodásra építő reklámkampányai is erősítették, hangsúlyozta a szövetség elnöke. A unit-linked biztosítások díjbevételének 7,2 százalékos csökkenésében közrejátszhattak a tavalyi kedvezőtlen tőkepiaci történések, illetve az egyéb kedvezőbb hozamú termékek térnyerése.

A nem életbiztosítási ágazatban a legnagyobb gyarapodást - 54,9 százalékos díjbevétel növekedés 2017-hez képest - relatív módon a betegségbiztosítás érte el. Ez a lakosság növekvő öngondoskodását jelzi. Abszolút mértékben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás növekedett a legnagyobb mértékben, 15,1 százalékos növekedéssel járultak hozzá a 2018-as év díjbevételéhez, így ez a termékcsoport az év végére elérte a 173,6 milliárd forintot. Az utasbiztosítások díjbevétele 24,6 százalékkal nőtt az előző évhez képest, köszönhetően a lakosság növekvő utazási kedvének.

Örvendetes a felelősségbiztosítások fejlődése. 29,5 százalékos növekedéssel és 13,2 milliárd forintos díjbevételével pozitív jövőképet fest, főként a vállalkozói tudatosság és felelősség erősödése tekintetében. 

A tárgyévi kárráfordítások összességében minimálisat, 1,8 százalékot változtak. A nagyobb ágazatok közül említésre méltó a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás 10.8 százalékos, a casco 9.3 százalékos kárráfordítás növekedése. A lakossági vagyonbiztosításnál viszont 11.6 százalékos kárráfordítás csökkenést regisztrálhattunk 2018-ban az előző évhez képest. A nyugdíjbiztosításoknál a 46.9 százalékos tárgyévi kárráfordítás növekedés jóval magasabb, mint a 25.7 százalékos díjbevétel növekedés.

A MABISZ elnöke felhívta a figyelmet a pénzmosás elleni törvény által életbe lépő ügyfélazonosítási határidő közeledtére. A június 26-i határidő lejártát követően a biztosítók csak azon életbiztosítási-megtakarítási szerződéssel rendelkező ügyfelek számára hajthatnak végre pénzügyi tranzakciót, akiknél megtörtént az azonosítás. 

BIBIX 2018 

Öt év felmérései és ismétlődő adatsorai alapján tavaly jelentette meg először a szövetség a Biztosítási Bizalmi Indexet (BIBIX). Ez a lakosság biztosítókba vetett bizalmát és szolgáltatásaikkal kapcsolatos elégedettségét vizsgálja, kérdőíves kutatás alapján, amelyet a MABISZ megbízásából a Századvég kutatóintézet végez el. Az idei eredményeket Stefkovics Ádám, a Századvég közvélemény- és piackutatási divíziójának igazgatóhelyettese mutatta be a sajtónak. A BIBIX felépítésénél a Teljes Elégedettségi Index a KGFB Elégedettségi Indexből és az Egyéb Biztosítási Elégedettségi Indexből tevődik össze, amelyek külön bontásban mutatják az ügyfelek releváns tapasztalatai alapján létrehozott elégedettségi mérőszámokat. A biztosítási indexet lakossági felmérések alapján készítik el, megvizsgálva a szerződéssel rendelkező és a káreseményt szenvedő ügyfelek véleményét és tapasztalatait a biztosítási szolgáltatásokról. A BIBIX a teljes piac elégedettségének mértékét tükrözi. 

A lakosság intézményekbe vetett bizalma nem változott érdemi mértékben az előző évhez képest, leginkább továbbra is a rendőrségben, míg a legkevésbé a brókercégekben bíznak az emberek. A biztosítók a középmezőnyben helyezkednek el, a bankokkal fej-fej mellett. A BIBIX mutató stabilan 52 ponton áll a 0-tól 100-ig tartó skálán, ami az előző év azonos időszakához képest nem jelent változást, a biztosítók megítélése így változatlanul semleges. 

A biztosításokkal kapcsolatos elégedettség értékei minimális emelkedést mutatnak 2018 májusához képest. Leginkább a kötelező gépjármű felelősségbiztosításukkal elégedettek a válaszadók, a KGFB-index értéke 83,3 pont a 100 fokú skálán, míg a teljes Elégedettségi Index értéke 81,7 pont. A KGFB elégedettségi index összetevői közül a Károsult Alindex értéke mutatja a legnagyobb mértékű növekedést az előző évhez képest, ez 11,4 pontos javulást követően jelenleg 79,6 ponton áll. (Ez arra enged következtetni, hogy a gépjármű károsultak négyötöde elégedett az ügyintézéssel.) A KGFB Alindexek közül a Kapcsolattartási Alindex tükrözi a legnagyobb elégedettséget, ennek értéke 2019 májusában 84,3 pont. Az egyéb biztosítások esetén nem látható jelentős javulás az előző évhez képest, az Elégedettség-index értéke ez esetben 78,7 pont a 0-tól 100-ig tartó skálán. 

A különböző biztosítástípusokkal kapcsolatos elégedettséget tekintve a KGFB áll az első helyen, ezzel a legelégedettebbek a válaszadók, majd ezt követi a balesetbiztosítás és az életbiztosítás 80,7 illetve 80,5 pontos indexértékkel. A legalacsonyabb elégedettségi szintet a CASCO biztosításokkal kapcsolatban mérték, ennek értéke 74,9 pont a 100 fokú skálán, ami még mindig pozitív attitűdöket tükröz. Az előző év azonos időszakához mérten a KGFB-vel való elégedettség nőtt egyedül érdemi mértékben (6,2 pontos növekedés). 

A legtöbben a lakásbiztosításokat ismerik, ezt a válaszadók 80,4 százaléka említette, majd ezt követi az ismertségi sorban az életbiztosítás 66,4, illetve a KGFB 56,7 százalékkal. A legtöbb biztosításfajtáról a fiatalok, a magasabban kvalifikáltak, a nagyvárosiak, a legmagasabb nettó jövedelmi kategóriába tartozók hallottak. 

A továbbajánlási hajlandóság alapján számított NPS Score értéke a biztosítók esetén 4,6, ami többségében pozitív attitűdökről árulkodik, tehát többen vannak, akik ajánlanák saját biztosítójukat barátaiknak, kollégáiknak, mint akik nem. A legmagasabb arányban a nők, a 30-39 évesek és a 60 évnél idősebbek, a háztartásbeliek, és a biztosítókban bízó válaszadók ajánlanák saját biztosítójukat. 

A Magyar Biztosítók Szövetsége továbbra is kiemelten fontosnak tartja a Biztosítási Bizalmi Indexet, mely minőségi segítséget nyújt a biztosítók ügyfél elégedettségének növelésében.

Fotó: Pexels

Biztosítók