Budapesten megtartják, vidéken eladják az örökölt lakásokat

Budapesten megtartják, vidéken eladják az örökölt lakásokat

Míg vidéken az örökölt ingatlanok nagy részét eladja az újdonsült tulajdonos, addig Budapesten sok esetben bérlakásként funkcionál tovább vagy éppen az örökös dönt a beköltözés mellett - derül ki a Duna House elemzéséből.

Ugyan a legújabb Duna House Barométerben említett eladási okok között mind Budapesten mind vidéken a második helyen áll az örökölt ingatlan értékesítése, az arányok mégis jelentősen eltérnek egymástól. Míg Budapesten 19 százalék, addig vidéken 28 százalék volt ez az arány 2018 júliusában, de az elmúlt másfél évben is igaz volt az, hogy az örökölt otthonokat másfélszer-kétszer gyakrabban értékesítik vidéken, mint Budapesten.

A folyamat természetesen nem meglepő annak fényében, hogy az örökölt ingatlanokat sokkal könnyebben bérbe lehet adni Budapesten, mint a vidéki településeken, ráadásul a jelentősen magasabb árak és bérleti díjak miatt az ebből származó bevétel is sokkal nagyobb a fővárosban. 

"Nagy kincsnek számít Budapesten a saját ingatlan, éppen ezért kisebb arányban adnak rajta túl a fővárosban, sok esetben tekintenek rá hosszútávú befektetésként és inkább bérlőt keresnek rá, mintsem vevőt, esetleg az örökös vagy gyermeke költözik bele" - nyilatkozta Benedikt Károly a Duna House elemzési vezetője. Vidéken ezzel szemben sokkal kevesebben telepednének le hosszútávon, ráadásul az is gyakran előfordul, hogy az örökös már Budapesten él és nem költözne vissza - tette hozzá a szakértő.

A különböző települések bérlakáspiacával és az ott elérhető hozamokkal az alábbi cikkünkben foglalkoztunk, a vidéki lakáspiacon leginkább az egyetemvárosokban beszélhetünk bérleti piacról, Pécsett például a külföldi hallgatók magas számának köszönhetően kimondottan élénk a kiadó lakások iránti kereslet.

Foto:Pexels.com

Biztosítók