A biztosítóknál is pólusváltás zajlik

A biztosítóknál is pólusváltás zajlik

Stabil, de lassuló globális gazdasági növekedést prognosztizál sigma jelentésében a Swiss Re, amely szerint továbbra is Ázsia feltörekvő országai fogják fűteni a biztosítási iparágat. A viszontbiztosító szerint a biztosítási iparág fontos szerepet játszhat a gazdaság ellenállóképességének növelésében, ehhez azonban támogatóbb politikai környezetre van szükség, hogy a biztosítók képesek legyenek kibővíteni kockázatvállaló kapacitásaikat.

A következő két évben még marad az erős globális gazdasági növekedés, bár a lendülete már elérte a csúcspontját – olvasható a 2020-ig szóló sigma előrejelzésben. A pozitív gazdasági lendületnek köszönhetően a biztosítási díjbevételek is évente több mint 3 százalékkal emelkedhetnek reálértéken.

A legnagyobb kereslet a feltörekvő ázsiai piacokról származik majd, ahol a díjbevételek évi 9%-os növekedésére számít a Swiss Re. A biztosítási területet érintő innovációk egyre inkább kiszélesítik a biztosíthatóság határait, az alulbiztosítottság javításával pedig a gazdaság sérülékenysége is csökkenhet. 

A lassuló gazdasági növekedésnek strukturális okai vannak a viszontbiztosító szerint, ezek közé tartoznak a magasabb adósságterhek, az öregedő társadalmak miatti csökkenő megtakarítások és az alacsony termelékenység. A Swiss Re Institute becslései szerint az amerikai gazdaság 2018-ban reálértéken 2,9% -kal, 2019-ben 2,2% -kal, 2020-ban 1,7%-kal fog növekedni, ahogy a fed fiskális ösztönzése elhalványul. Az euróövezet növekedése a következő két évben várhatóan 1,5% -ra, illetve 1,4% -ra lassul, az idei 1,9% -ról. Japán esetében a GDP 0,6% -kal emelkedhet a következő évben, az idei 1,0% -kal szemben, elsősorban a gyengébb külső kereslet miatt.

A feltörekvő piacok, különösen Ázsiában, tovább fognak növekedni, jövőre várhatóan 4,9% -kal, 2020-ban 4,7% -kal, a 2018-as 4,7% -ot követően. Argentína, Brazília, Dél-Afrika és Törökország elmúlt években tapasztalt nehézségeit követően ismét gazdasági fellendülés elé néznek. Kína és India az elkövetkező két évben évente több mint 6,0% -kal növekedhetnek a Swiss Re szerint. 

Növekvő kockázatok

A jelentés kitér a növekedést hátráltató tényezőkre. Középtávon a rekord alacsony munkanélküliség az Egyesült Államokban például jelentős bérnövekedést eredményezhet, amire a Fed aggresszív kamatemelésbe kezdhet. A pénzügyi feltételek túlzott szigorítása nagyobb piaci volatilitáshoz és a gazdasági aktivitás lassulásához vezethet. Hosszabb távon a fő kockázat az USA és Kína közötti kereskedelmi feszültségek fokozódása, ami akár globális kereskedelmi háborúba torkollhat. A jelentés legsúlyosabb forgatókönyve szerint egy világszerte alkalmazott 10% -os vámtarifa a globális GDP növekedést évekig 1,5- 2,5%-ra vetné vissza. 

Feltörekvő piacok fűtik a biztosításokat

A Swiss Re Institute előrejelzése szerint a nem élet- és életbiztosítási díjak egyaránt évi 3% -kal növekedhetnek a következő két évben, köszönhetően főként a feltörekvő piacoknak. Ezekben az országokban jelentősen emelkedett a jólét, ezért a GDP 1 százalékpontos növekedése ma jóval nagyobb hatást gyakorol a biztosítási díjbevételek növekedésére, mint egy évtizeddel ezelőtt. Vagyis a jövedelemnövekedés hatása a biztosítási keresletre sokkal nagyobb 

A Swiss Re modellszámításai szerint Ázsiában a biztosítási díjbevételek növekedése a következő két évben több mint háromszorosa lesz a globális átlagnak. Ennek megfelelően például Kína részesedése a globális díjbevételekből folyamatosan emelkedik: 2000-ben még 0,8% volt, 2017-ben 9,7%, 2028-ra azonban 16%-ra nőhet. 

A legújabb sigma szintén foglalkozik a sokkokkal szembeni ellenállóképesség kérdésével, mondván, hogy a világgazdaság továbbra sem felkészül a globális recesszióra. 

A Swiss Re szerint a biztosítási iparág fontos szerepet játszhat a gazdaság ellenállóképességének növelésében, amihez azonban támogatóbb politikai környezetre van szükség, hogy a biztosítók képesek legyenek kibővíteni kockázatvállaló kapacitásaikat. A hosszú távú befektetési tevékenységük pedig az infrastrukturális projektekben nyújthat segítséget az egyes országoknak. A sigma becslései szerint a szektor globálisan mintegy 30 ezer milliárd dollárnyi vagyonnal rendelkezik, ami nagyjából a kínai gazdaság háromszorosa. Ez az eszközállományt teljes mértékben mobilizálni kell a kockázatok csökkentése érdekében. 

Emellett a jelentés szerint igen jelentős még mindig az alulbiztosítottság, nagyjából 500 milliárd dollárra tehető, ami a lakosság és vállalkozások igen jelentős sebezhetőségére, egyúttal jelentős piacbővülési lehetőségre utal. 

A biztosítási innováció csökkentheti az alulbiztosítottságot. A különböző termékinnovációknak, a rendelkezésre álló adatok bővülésének és a modellezés fejlődésének köszönhetően a természeti katasztrófák biztosítható köre is szélesedik, de vállalatok számára is új kockázatok válnak biztosíthatóvá.

Fotó: Pexels

Biztosítók