50 vasútállomást újít fel 2023-ig a MÁV

50 vasútállomást újít fel 2023-ig a MÁV

A MÁV Zrt. 2023-ig 50 vasútállomást újít fel saját forrásból és évente 4-5 milliárd forintit szán a programra, amely elsősorban a nagy forgalmú Budapest - Cegléd - Szolnok (100A vonal) és a Budapest - Vác - Szob (70-es vonal) vasútvonal állomásaira koncentrál - jelentette be a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hétfőn.

Homolya Róbert jelzése szerint a programban részt vevő 50 állomást a MÁV-Start Zrt. utasforgalmi és jegypénztári adatai alapján választották ki, a munkálatok pedig az épületek állapotának javítását, az utasforgalmi terek komfortosabb kialakítását szolgálják.

Elsősorban a Budapest - Cegléd - Szolnok (100A vonal) és a Budapest - Vác - Szob (70-es vonal) vasútvonal állomásaira koncentrálnak, mivel ezek a legforgalmasabb elővárosi vonalak, és a jövőre forgalomba álló KISS emeletes motorvonatok is ezeken a vonalakon szállítják majd az utasokat.

A 100A vonali megállók közül bekerült a programba Kőbánya-Alsó, Kőbánya-Kispest, Pilis, Monor és Vecsés is, a 70-es vonalnál pedig Szob, Sződ, Sződliget, illetve Dunakeszi-Gyártelep állomás. 

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart vasúttársaság 50 megújuló állomás elnevezésű programjáról a Kőbánya alsó megállóhelyen 2019. augusztus 26-án. MTI/Máthé Zoltán

Az elővárosok leterheltségét mutatja, hogy a Budapest - Cegléd - Szolnok vonalon közlekedő vonatokat évente 15-19 millió utas veszi igénybe - mondta, és kiemelte, hogy ezen a szakaszon Zugló állomáson és Kőbánya-alsón zajlanak a munkálatok, utóbbin eltávolították az épület burkolatát, kicserélték a perontetőt és felújították a pályaszakaszt. A további feladatok közé sorolta az utasforgalmi terek kifestését. Az átalakítások célja, hogy európai, az utasokhoz méltó környezetet tudjanak kialakítani - jelentette ki a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója.
Kérdésre elmondta azt is, hogy az egyes megállók karbantartására mintegy 300-400 millió forintot fordítanak, az épületek állapotától függően. Hozzátette, a munkálatokat a MÁV Zrt. 100 százalékos tulajdonában álló MÁV Felépítménykarbantartó és Gépjavító Kft. végzi.

Arról is beszámolt, hogy a program részeként folytatódik a Keleti Pályaudvar felújítása is, a tervek között szerepel, hogy még év végéig átalakítják a vizes blokkot, jövőre pedig elkezdődik a jegypénztárak felújítása. 

Fotó: Pixabay

Biztosítók